A Déryné Program indulásának harmadik évfordulója és a Színházi Világnap apropóján, március 28-án Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben rendeztek szakmai konferenciát „A színház jövője, a jövő színháza” címmel. A rendezvény stratégiai támogatását adtuk.
Egy évforduló, ami nem önünneplés
Egy hároméves évfordulónál a kézenfekvő megoldás a visszatekintés: mennyi előadás, hány település, hány néző. Ez a szakmának viszont kevés – aki a színházi mezőnyben dolgozik, nem a számokra kíváncsi, hanem arra, hogy merre tart a szakma.
Ezért lett a konferencia témája a jövő, nem a múlt. Kiemelt résztvevői voltak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Halász János, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke, Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese és Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója. Az előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket a Győri Nemzeti Színház Toldi című szünetszínházi produkciója egészítette ki.
Stratégia: Brandtailor. Lebonyolítás: Déryné Program. Produkció: Visual UP.
Program: deryneprogram.hu




